Míg csokoládémikulásokból évente nagyjából 850 tonnát vásárolunk 8 milliárd Ft értékben, addig szaloncukorra nagyjából az említett 20 milliárd dollár megy el, minden évben 3-3,5 ezer tonna mennyiségben. Ez utóbbi stabilabbnak látszik persze, míg a vásárlások értékét az árak alapvetően befolyásolják. Utóbbival kapcsolatban jó hír, hogy az árak hasonló sávban mozognak a tavalyi, 2023-hoz: a hagyományos szaloncukrok kilogrammonkénti ára 5.500 Ft és 7.000 Ft között, míg a prémium termékeké 13.000 Ft és 16.5000 Ft között várható idén is. A fogyasztói árak annak ellenére tartják magukat, hogy a cukor a csokoládéhoz képest is jóval nagyobb mértékben, árának 50 százalékával drágult idén.
S bár a piacon már vannak „mindenmentes”, illetve a különleges étkezési igényeket kielégítő szaloncukrok is, a decemberi 50 milliárd Ft-os édességforgalomból a klasszikus, illetve a kézműves szaloncukrok veszik ki érdemben a részüket ebben a kategóriában.
380 milliárd Ft a teljes magyarországi édességpiac, ebből a december legfontosabb édességének számító, szezonális édességfajtája, a szaloncukor, 20 milliárd forintot hasít ki. S miközben a hagyományos ízekben továbbra is a zselés a legnépszerűbb, melyet a kókuszos, marcipános és más klasszikusok követnek, a magyar gyártók kísérletezőkedve kifogyhatatlan – ez is kiderült a Magyar Édességgyártók Szövetségének rendezvényén.
Optimisták a magyar édességgyártók, miközben szempontjukból az év legfontosabb heteire, a decemberi ünnepi időszakra készülnek. Szaloncukor-innovációban nincs hiány a gyártók körében és fogyasztói oldalról jó hír az is, hogy a szaloncukor ára idén sem változott.
A megmérettetésen elismerést szerző valamennyi szaloncukor garantáltan minőségi alapanyagokból, nagy szakmai hozzáértéssel, bátor kísérletezéssel készült édesség, melyek között: az első helyezett a Stühmer körtezselés-muskotályos szaloncukra lett.
A Stühmer hagyományosan jól szerepel minden évben a versenyen, de más gyártók is remek és izgalmas szaloncukrokkal jelentkeznek évről évre. Így a zsűri díjazta a szerencsi édességgyártó retro gyümölcsös ízvilágú nevezettjét, a Szamos málna, valamint a gyártó feketeribizli ízű újdonságát is.
Külön kategóriában ismerték el a gyerekeknek készült termékeket, mivel a gyártók úgy látják, egészen más preferenciáik vannak a szaloncukrok kapcsán, mint a felnőtteknek. Így elismerésben részesült kindercsokoládé-ízű szaloncukor, roppanó popcornos, valamint robbanócukorral készült szaloncukor is.
Idén először, külön kategóriában indíthatták a gyártók a sós-karamellás szaloncukrokat, ez a döntés a vásárlói igények miatt született meg (miközben a klasszikus karamellás szaloncukrok továbbra is népszerűek).
Az év új íze egy barackos-mogyorós készítmény lett, míg a desszert ihlette kategóriában egy szilvás-fahéjas szaloncukor érdemelte ki a legjobbnak járó elismerést.
Forrás: origo.hu