A fajtákat több szempont alapján is csoportosíthatjuk.
- A morfológiai bélyegek alapján (levél, a fürt és a bogyó).
- Érési idő szerint megkülönböztetünk;
- igen koraiak,
- koraiak,
- közepes érésűek,
- késői érésűek,
- igen késői érésűek
- A termés felhasználása szerinti kategóriák;
- csemegeszőlő és
- borszőlő
A két csoport korlátai nem merevek. Pl. a csemegeszőlő-fajtába besorolt Irsai Olivér, amit jelenleg jellemzően borkészítésre használnak. Érdekes példa a saszla is, ami nálunk korábban tipikus csemegeszőlő volt, miközben Svájcban jelenleg is kedvelt borszőlő. Ha már Svájc; milyen meglepő, Svájc borból gyakorlatilag önellátó, azaz termelnek annyit, amennyi a fogyasztásuk. Persze, az import-export volumenét is figyelembe véve jön ki ez az egyensúly. Kár, hogy magyar bort elvétve találni, a hazai mellett a francia, német és osztrák borok uralják a polcokat.
Szóval néhány fajtát kettős hasznosítású fajtának is nevezünk, de minden szőlőfajta termése gyümölcsként is fogyasztható és borkészítésre is alkalmas lehet.
A borszőlőfajtákat két csoportra osztjuk fel, így fehérbort adó vagy vörösbort adó fajtákra. A fehér fajtákon belül megkülönböztetünk minőségi és asztali (tömeg) bort adó szőlőfajtákat. A vörösbort adó fajtákon belül megkülönböztetjük a festőlevű fajtákat, bár ezekből is készítenek fajta tiszta borokat. Ilyen pl. a néró, amiből korai fajtaként igen kellemes rozékat készítenek mostanában.
A bor- és csemegeszőlő-fajták mellett léteznek mag nélküli szőlőfajták is, melyekből a mazsolaszőlő készül.
A termőfajták csoportjába soroljuk a direkt termő (Izabella, Noah, Delaware, Ottelo) és a régi rezisztens hibridfajtákat (Százszoros, Ezerszeres). Ezek borainak a kereskedelmi forgalomba hozása metilalkohol tartalmuk miatt tiltott.
A borszőlőfajtákat elsősorban a belőlük készült bor színe szerint fehér borszőlő, illetve a vörösbort adó, ún. kékszőlő fajtákra osztjuk.
A minőségi borszőlőfajtákra elsősorban a nagyobb cukortermő képesség és a finom savösszetétel, továbbá az illat- és zamatgazdagság és a nagyobb extrakt tartalom jellemző. Ezeknek a fajtáknak a cukortartalma általában meghaladja a 18-19 mustfokot. A tömegbort adó szőlőfajták általában nagyobb terméshozamúak, viszont a cukortartalom ezeknél a fajtáknál csak 15-16 mustfok. Ez persze terméskorlátozással módosítható. Remek példa erre az Osztrák szomszédaink által magasra emelt zöldveltelini, vagy a tucatborból felemelt kadarka példája.
A legfontosabb borszőlőfajták Magyarországon
Kapcsolódó cikkek
A választék persze folyamatosan bővül. Jellemző példa erre az argentinok által nagy népszerűségre vitt, és már a hazai borászoknál is megjelent malbec, vagy a rég kihaltnak hitt, de Chilében „feltámadt” carmenere. Érdemes ezekkel fogyasztóként próbálkozni, meglepően jó élményekhez juthatunk, és szerencsére a magyar borászok is palackba tesznek már ilyeneket, egyre nagyobb sikerrel.
Magyarországon nem tipikus fajták
Ezekkel itthon nem nagyon találkozhatunk, de külföldi utazások során, vagy import borok esetén felmerülhet, melyik „mifán” terem.
Dureza
A Dureza egy sötét héjú kékszőlő, amit az Árdéche vidékén, gyakran összekevertek a Syrah-val vagy a Duriffel.
Mondeuse Blanche
A Mondeuse Blanche egy halvány színű szőlő, amely a Savoie és a Bugey (Kelet Franciaország, Svájccal és Olaszországgal is határos) borvidékein jellemző. Elfogadott nézet, hogy nem a Mondeuse Noir világos színű mutációja.
A szőlő részei
Fogyasztók esetében bátran átugorható, de egy minimális rálátás talán nem hátrány. Essünk túl rajta – vagy lapozzunk.
Nem elfeledve, hogy amikor egy pohár jó bort kóstolunk, értsük, mi mindenen múlt, hogy az olyan lett. Persze, van egy másik nézőpont is, miszerint nem kell ahhoz szakácsnak lennünk, hogy észrevegyük, „ez az étel nagyon finom”.
Nem elfeledve, hogy amikor egy pohár jó bort kóstolunk, értsük, mi mindenen múlt, hogy az olyan lett. Persze, van egy másik nézőpont is, miszerint nem kell ahhoz szakácsnak lennünk, hogy észrevegyük, „ez az étel nagyon finom”.
A szőlő részeit az alábbiak szerint rendszerezzük:
Gyökérrendszer és szárrendszer, hajtás, oldalszervek.
A gyökérzet szerepe, mint minden növénynél a növény rögzítésére, vízzel és ásványi anyagokkal való ellátásra, továbbá a tartalék anyagok raktározására szolgál.
A gyökérzet három gyökérzónára osztható: talpgyökerek, oldalgyökerek, és harmatgyökerek.
A gyökérrendszer feladata a növény rögzítése, tápanyaggal és vízzel való ellátása. Eredetileg a szőlőnek, mivel kétszikű növény, főgyökér rendszere lenne, de a vegetatív szaporítás miatt járulékos gyökérrendszer alakul ki.
Főgyökérrendszer olyan gyökérzet, amelynek van egy főtengelye (főgyökér), mely a belőle eredő oldalgyökereknél fejlettebb.
Járulékos gyökérnek nevezzük azokat a gyökereket, amelyek nem a gyökér tenyészőkúpjából képződnek, hanem a szárrendszer valamely szervéből. A szőlő bármelyik vegetatív részén képes járulékos gyökeret fejleszteni.
A gyökérrendszer elhelyezkedését több tényező is befolyásolja:
- a faj- és fajtasajátosságok
- a talaj típusa, sótartalma
- a talajművelés, trágyázás, öntözés
- köztes növények
- sor- és tőtáv
- a tőke kora.
A szőlő gyökérzete mélyen hatol a talajba, ezért a tartós szárazságot is jól tűri. A gyökérzet nagy része általában a forgatás mélységében helyezkedik el, de egyes gyökérrészek sokkal mélyebbre jutnak a talajszerkezet függvényében. Magas talajvízszintű (alföldi) szőlőkben, gyakran csak 1-2 méterre lévő talajvízszintig, kötött talajon, vagy mélyrétegű homoktalajon – ha kőpad nem akadályozza – 12-13 méterig is lehatol. Oldalirányú gyökerek 6-8 méter távolságig is terjedhet.
A talajból kiemelkedő vaskos, fás szárrész a szőlőtőke. A tőkéből hajtanak ki a vesszők, melyeken levél, kacs, virágzat, majd termés fejlődik.
A szárrendszer fő része a hajtás, az adott tenyészidőszakban képződött, zöld, el nem fásodott leveles szár; ezt alkotják a kacsok mely kapaszkodásra valóak, a levelek, a rügyek és a fürt. A hajtás nem összekeverendő a vesszővel, ami egy tenyészidőszakot már megélt, lombját vesztett, fásodott szár (azaz egy éves hajtás).
A vesszőket metszéskor különböző méretű csapokra vagy szálvesszőkre metszhetjük. A vessző meg nem összetévesztendő a cserrel, ami két tenyészidőszakot már megélt, fásodott szár (azaz kétéves hajtás, egyéves vessző legalább), mely metszési módtól függően lehet csercsap vagy cservessző. A cser a vesszőből alakul ki lombhulláskor. Rajta csak vessző, rejtett rügy, illetve annak kihajtása esetén fattyúhajtás található.
A virágzata fürtvirágzat, egy ilyenen akár több száz virág is képződhet, melyeknek kis hányada termékenyül csak meg.
A bogyótermés olyan több magvú termés, húsos- leves résszel és kemény, vastag maghéjjal.
