A Magyar Termék Nonprofit Kft. és a CBA első alkalommal jelent meg közösen a Strand Fesztiválon, hogy a fiatalokat is arra ösztönözzék: vásároljanak tudatosan, keressék a hazai termékeket és azokat vegyék le a polcról, amikor az itthon gyártott és az import áruk közül választanak. A CBA kezdetektől elkötelezetten támogatja a hazai termékeket, egy független felmérés szerint üzleteiben 80 százalék felett van a hazai áruk aránya. Ez volt az első alkalom, amikor egy fesztiválon a Magyar Termékkel együtt igyekeztek felhívni a fiatalok figyelmét ezen árucikkek előnyeire. A Magyar Termék és a CBA közös standján a mesterséges intelligencia és az adatalapú megoldások kerültek fókuszba.
A Magyar Termék augusztus elején 260 védjegyhasználó partnerek között készített felmérésében arra kereste a választ, hogy milyen mértékben vezették be a mesterséges intelligenciát az üzleti, gyártási folyamataikba, és mi a véleményük a hatékonyságáról. Az eredmények alapján több mint háromnegyedük (77%) már aktívan használja a mesterséges intelligenciát. A leggyakoribb alkalmazási terület a marketing (64%), ahol az AI-t például a fogyasztói trendek elemzésére és célzott kampányok kidolgozására használják. A második legfontosabb területe az AI bevezetésének a gyártás (28%), ahol a termelési folyamatok optimalizálása és az automatizáció révén növelik így a cégek a hatékonyságukat. Harmadik terület a logisztika (21%). Itt különösen a szállítási útvonalak optimalizálásában és a készletgazdálkodásban veszik igénybe a mesterséges intelligenciát. Az AI-t alkalmazó vállalatok 73 százaléka már most tapasztalja a saját hatékonyságának javulását, ami rávilágít arra, hogy azok a vállalkozások maradnak versenyképesek, amelyek gyorsan alkalmazkodnak a technológiai változásokhoz.
A CBA kérdőíves felmérését közel kétezren töltöttek ki a Strand Fesztivál 3 napja alatt. A kutatás azt vizsgálta, hogy ismerik-e és milyen területeken alkalmazzák a fiatalok az AI technológiákat, valamint mit gondolnak a mesterséges intelligenciáról. A felmérés eredményei szerint a kérdőívet kitöltők 96,4 százaléka ismeri a mesterséges intelligenciát, tudja mit jelent a kifejezés, 80 százalékuk már igénybe is vett ilyen alkalmazást. Utóbbiak egyharmada leginkább keresésre, adat- és információ gyűjtésre, újabb egyharmaduk szövegírásra- és szerkesztésre használja iskolai, munkahelyi feladatok elvégzésénél. A kérdőívet kitöltők között a ChatGPT és a Midjourney a legnépszerűbb. Arra a kérdésre, elképzelhetőnek tartja-e, hogy a munkaerőpiacon hátrányba kerülhet a mesterséges intelligencia miatt, 55,5 százalékuk igennel válaszolt, ennek ellenére 61 százalékuk ajánlaná az AI használatát a barátainak, ismerőseinek.
A CBA számára különösen nagy jelentőséggel bír, hogy az első fesztiválmegjelenésünk alkalmával közvetlenül szólíthattuk meg a fiatalokat egy olyan témával, amely közös érdeklődési pontot jelent közöttünk. Megmutathattuk számukra, hogy a CBA egy innovatív, felelős magyar cég, amely a fiataloknak is tud újat, izgalmasat vonzó formában megjeleníteni. Aktív jelenlétünk a Strand Fesztiválon és a felmérés eredményei egyszerre emelik ki a tradíció és innováció fontosságát, rámutatnak arra, hogy a két érték kéz a kézben járhat.
Forrás: Trade Magazin