A Magyar Mézkiszerelők Egyesületének elnökségi tagja, Fulmer Ferenc elmondta, hogy az ukrán méz eddigi behozatali tilalma semmilyen kézzelfogható eredményt nem hozott, nem növelte a felvásárlási árat. A magyar méhészek is főleg európai uniós piacokon adják el termékük jelentős részét, a nagytételes mézeladás 70-80 százalékát.
A méz felvásárlási ára a korábbi 1200 forintos kilogrammonkénti árról mára azonban 600 forintra esett, ez a bekerülési ár alatti árat jelent. Ezt az Európában egyre növekvő mennyiségű kínai méz okozza. A magyar méz nagy része az unió piacán kerül értékesítésre, és az ott kialakult árak határozzák meg a magyar felvásárlási árakat is – hangsúlyozta Fulmer Ferenc.
Magyarázata szerint a rendkívüli körülmények miatt a mézcsomagolóknak ma nem olcsóbb beszerezni Ukrajnából a mézet, mint a magyarországi termelőktől. A magyar méhészek közül az, akinek van értékesíthető mennyisége, azért nem tudja eladni termékét, mert az uniós piaci árnál magasabbra vár.
Az elnökségi tag hozzátette, hogy az ukrán mézre vonatkozó tilalom tönkretette volna a magyar csomagolókat, mert nem jutottak volna alapanyaghoz, ellentétben a többi ország csomagolóival, akikre nem volt érvényes a tiltás. Ők szabadon forgalmazhatnak ukrán mézet is, és ha a magyar csomagolók tönkremennek, akkor piacaikat azonnal el tudták volna foglalni versenytársaik. Ez a tilalom feloldása miatt azonban nem következett be.
Forrás: greendex